Platanus Panzió Zamárdi

Platanus Panzió Zamárdi, 11 szoba 38 férőhely

A panzió vendégházként üzemel. A Nyárfa utca felőli kijáratától mintegy 100 m-nyi távolságra van a Balaton legnagyobb pázsitos-ligetes szabad strandja. A csendes környéken fekvő vendégház kellemes pihenést kínál a nyugalomra vágyó és gyermekes családok számára, de akik a mozgalmasabb kikapcsolódásra vágynak 5 percnyi sétával elérik Zamárdi kikötőjét, ahol nyüzsgő esti programok várják az érdeklődőket. A vendégház két különálló épületből áll, amely 17 db 2-3 ágyas fürdőszobás vendégszobával, (mely a frissen felújított A épületben két db 2 szobás 5 fős apartmannal, két db 2 fős és két db 3 fős szobával, valamint egy 2 fős stúdióval rendelkezik, továbbá az ugyancsak felújított B épületben, 4 d,, szintenként 2 különálló 22 ágyas külön konyhával és étkezési lehetőséggel rendelkező apartmanból áll). Az A épületben közös használatú konyha is a vendégek rendelkezésére áll, valamint egy közös étkező. A felújított A épületben minden szoba jól felszerelt teakonyhával, mikróval rendelkezik. A B épületben 4 db 2 hálóval kis konyhával és étkezővel rendelkező apartman áll a vendégek rendelkezésére. Minden lakóegység mikróval és kapszulás kávéfőzővel és hűtővel rendelkezik. Minden szobában sikképernyős televízió van. Valamennyi tetőtéri szoba klímával felszerelt. A vendégek gépkocsijaikat korlátozott számban (mindösszesen 6 gépkocsi) az udvaron kulccsal lezárható parkolóban ingyen, vagy az utca felőli parkolóban helyezhetik el, itt azonban a parkolási díjköteles zóna. A panzióhoz tartozó 22oo m2-es rendezett kertben asztalitenisz, rex és lengőteke kínál szórakozási lehetőséget. Külön szalonnasütő-grillező hely is kialakításra került a nyáresték még kellemesebb eltöltésére.

Platanus Panzió info

Zamárdi Szechenyi utca 66.
NTAK: EG20011760
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
SZÉP kártya elfogadóhely: OTP, K&H
Nyitvatartás: május 15. – szeptember 15.
Ingyenes légkondícionálás
11 szoba, 38 férőhely
ajánlatkéres, online foglalás

idegenforgalmi adó 18 év felett: 500,-Ft.
Az elírás és árváltozás joga fenntartva.