Balatonendréd Panorámás részén a központhoz, bolthoz, buszmegállóhoz, halastóhoz közeli vendégházunk várja az üdülni, kikapcsolódni vágyókat. A vendégház akár 9+2 fő fogadására is alkalmas. A pihenő szobák mindegyike 3 fő befogadására alkalmas, egy franciaággyal, egy egyszemélyes ággyal, saját hűtővel és klímával felszereltek. Emellett a közös használatú helységek: társalgó, kényelmes sarokkanapéval és tévével, teljesen felszerelt, gépesített konyha, hűtőszekrénnyel, mikrohullámú sütővel, kávéfőzővel és tűzhellyel, valamint tágas, káddal és zuhanyzóval felszerelt fürdőszoba áll Vendégeink rendelkezésére. Kiváló túrázási lehetőségek a környező erdőkben, tavaknál, Balatonnál. Minden közel, de mégis nyugodt környezetben. Saját ingyenes parkolóval. FIGYELEM: A szálláshely családbarát hely. Ezért az alábbi házirendi pontokat a szállást foglaló személ (ek) a foglalás véglegesítésével igazolja, hogy elolvasta, megértette és elfogadta: 1. Csendes szállás: 21.00 órától a szálláson a hangoskodás-hangos zenehallgatás, egyéb hangos zajkeltéssel járó tevékenység folytatása tilos. 2. Főzési korlátozás: a vendégház konyhájában a vacsora főzését-sütését 20.00 óráig be kell fejezni. (hogy betartható legyen a Csendes szállás szabály. Kérjük vendégeinket, hogy a szobákban ne étkezzenek. Étkezésre használják a konyhát, melyet kérjük, tartsanak tisztán. Mindenki köteles maga után elmosni a használt edényeket, evőeszközöket. 3. A vendégház lakott területen helyezkedik el. A Vendégház külső környezetében a környező lakókat zavaró hangos tevékenység nem folytatható. 4. Amennyiben egy a vendég által be nem tartott jogszabály miatt intézkedés történik a szállásadóval szemben úgy annak költségét a jogsértő köteles megtéríteni. 5. A Vendégek és a szomszédok nyugalmának biztosítása miatt, az apartmanokban 21.00 – 08.00 óra között tilos hangoskodni, zenélni vagy zenét hallgatni. 6. Felhívjuk figyelmét, hogy a szállásadónak nem áll módjában felelősséget vállalni és kártérítést fizetni az önhibáján kívül történt eseményekből eredő károkért (pl. természeti csapás, jégeső, tűz, áramszünet, parkolóban keletkezett sérülések stb. ). 7. A szállásadó fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő, a házirendet be nem tartó vendégeket nem fogadja, illetve a szállásról azonnal eltávolítja. Amennyiben eltávolításra kerül sor, a szállás teljes díja Szállásadót illeti meg, Visszatérítés nem történik a Vendé (ek) felé. 8. A szálláshelyen látogatókat kizárólag napközben lehet fogadni, a szállásadó engedélyével. 9. Szobáinkban, apartmanban dohányozni tilos, csak az udvaronteraszon megengedett. (Elektromos cigarettára és IQOS-ra is vonatkozik. ) A csikkeket kérjük, az erre a célra fenntartott hamutartókba szíveskedjenek eldobni. 10. A vendég felelős a saját viselkedéséért a házban és annak környékén, az esetleges balesetért maga viseli a következményeket. Kellemes kikapcsolódást és jó pihenést kívánunk.