Mókus Pagony Zánka

Mókus Pagony Zánka, 6 faház 21 férőhely

Először csak kívülről figyeltem, körbejártam, hogy tisztes távolból csodálhassam. Óvatosan, ahogy a kalandor vizslatja a Kincset, amiről még csak ő tudja, hogy mennyit is ér valójában. A kopottas deszkák, a puha földbe taposott avar, a múlt század építészeti kreativitásának igéző egyformasága lassan olyan érzéseket csalt elő belőlem, amikről már régen megfeledkeztem. És emlékeket Szép emlékeket idézettAztán azon kaptam magam, hogy minden időmet és energiámat arra fordítom, hogy minél hamarabb nyithassa kapuit a Pagony. Mindenkivel meg akartam osztani a múltból induló és jelenig futó élmények sokaságát. Azokét az élményekét, amik mindig felidéződnek bennem, amikor átlépem a kapukat, és hiszem, hogy sokunkat összeköt ebben az országban Jó emlékekkel kísérveNemsokára összeállt a Csapat is. Már nem csak az én időmből épült a Kincs. Elhivatott emberek, kedves barátokká lett kollégák tették és teszik hozzá a mindennapokban azokat az ötleteket, amiktől igazán különlegessé vált és folyton valami újat adni képes ez a Tábor. Közös célunk, hogy a gyermekkor balatoni zsongását a felnőtt is visszakapja, ha ellátogat ide néhány napra És, hogy szerezzen új emlékeket isA Mókus Pagony érzések olyan kavalkádja, amit csak az érthet meg igazán, aki eltölt itt néhány napot. Úgy gondoltuk, hogy az a szeretet, ami minket hozzá köt, át kell, hogy sugározzon a Vendégeinkre is. Innen a mi szenvedélyünk forrása. Kialakításakor célunk volt a múlt tiszteletben tartása és megőrzése, valamint a modern és kényelmes elgondolások megteremtése. Csodálatos tájakat, a Balaton közelségét, kényelmes és különleges szálláshelyeket, varázslatos élményekre épülő szolgáltatásokat kínálunk És emlékeket adunkJanzsó Ádám, házigazda

Mókus Pagony info

Zánka, Mókus utca 12.
NTAK: EG19005983
Ingyenes parkolás
Nyitvatartás: április 1. – november 1.
Macska, kutya ingyenesen bevihető
6 faház, 21 férőhely
ajánlatkéres, online foglalás

idegenforgalmi adó 18 év felett: 400,-Ft.
Az elírás és árváltozás joga fenntartva.