Kedves Vendégek. Kérem mindig egyeztessünk a várható érkezési idejükről érkezésük előtt. Kis, kétszobás vendégházunknál nem mindig vagyunk elérhetők, ezért a bejutásról előzetesen egyeztetnünk kell. Vendégházunk Veszprém központjában, közvetlenül a veszprémi vár alatt, a Jókai utcán áll. Innen minden sétatávolságra van: a vár, a színház, a sétálóutca 5 perc, az állatkert 10 perces sétával megközelíthető. A ház frissen felújított és berendezett, mediterrán hangulatú zárt belső udvarral, ahol 2 autó parkolása megoldható. A vendégházban két fürdőszobás, klímaberendezéssel felszerelt szoba, és egy konyha található, összesen öt fő elhelyezése lehetséges. A három férőhelyes lakrészben két helyiség van, mely egy tolóajtóval elválasztható. A teljes ház kivehető egyben, vagy szobánként, ebben az esetben közös konyha várja a vendégeket. Ha nyaralni jön, csak egyszer kell leparkolni, innen minden nevezetesség könnyen megközelíthető. Hűtő, mikrohullámú sütő, vízforraló, tea, nescafe rendelkezésre áll, a szobákban kábeltévé is található. Mi is a házban lakunk, a külön bejárattal megközelíthető emeleten.