A Bungaló egyszintes, két hálószobás, nagy teraszos, faszerkezetű nyaralóház.A kis konyha felszerelése: hűtőszekrény, indukciós főzőlap (2 lapos), mikrohullámú sütő, tányérok, poharak, evőeszközök, edények. Az impozáns Bauer Villa üdülő, az 1920-as években épült Balatonakarattyán, a magyar tenger keleti részén. A villaépület, a bungaló és a vendégház a 2018-as felújítást követően ideális nagy családok, baráti társaságok, munkahelyi közösségek számára, akik szívesen töltik együtt szabadidejüket nyáron, vagy más évszakban. A csendes, forgalomtól távol eső, közel 7000 m2-es ősfás park ideális környezet a pihenésre, elvonulásra, vagy egyszerűen kényelmes együttlétre vágyó vendégeknek, ahol gyerekjátszótér mellett kerti grillezésre is van lehetőség. Az épületek, a kert mérete és elhelyezkedése egyszerre tudja biztosítani a közös együttlét mellett a zavartalan pihenést is. A hűsítő felüdülést jelentő balatoni fürdőzés a 900 méterre található strandon érhető el. A három épületben összesen 28 férőhely áll vendégeink rendelkezésére. Az épületek együtt, de akár külön-külön is foglalhatóak. A hatalmas, egybefüggő kertben akár három független nyaraló család vagy társaság is kényelmesen, önállóan töltheti idejét. A villában, a bungalóban és a vendégházban teljesen felszerelt konyhák találhatók, így mindhárom épületben külön is biztosítható az önellátás. A Bauer Villa elhelyezkedése kiváló: Balatonakarattyától az M7 autópálya néhány km-re található, Budapest egy szűk órán belül elérhető. Vonattal vagy távolsági busszal érkező vendégeink mindössze néhány perc sétával tudják megközelíteni az ingatlant.