Aqua Ház Balatonfüred

Aqua Ház Balatonfüred, 18 apartman 36 férőhely

Töltse nálunk szabadságát, vagy csak pihenjen meg egy éjszakára utazás közben. A 2000-ben épült és 2021-ben teljesen felújított és átépített épület Balatonfüred üdülőcentrumában, zöldövezetben, nyugodt környezetben fekszik. Gyalogosan 3 percen belül elérhető: buszpályaudvar, vasútállomás, hajóállomás,Tagore-sétány, bevásárlóközpont, kitűnő éttermek, mozi. A házban 2 ágyas stúdió apartmanok állnak a vendégek rendelkezésére melyeknek egy része pótágyazható, valamint 1 családi apartman is.Újdonságként 2020-tól több, saját (szeparált) folyosórésszel összeköthető apartmant is a vendégek rendelkezésére bocsájtunk 22 ággyal. A apartmanok modern berendezésűek, teraszosak, tusoló / WC-vel és USB-n keresztül multimédia lejátszására képes LED TV-vel valamint KLÍMABERENDEZÉSSEL és redőnnyel felszereltek.Minden apartmanban saját, jól felszerelt reggelizőkonyha található mikróval és vízforralóval. Főzési lehetőséget balesetvédelmi okokból nem tudunk biztosítani. Az első szinten reggeliző helyiség található.Reggelit csakis teltházas csoportok esetén biztosítunk előzetes megbeszélés alapján.A ház területén és a környékén vezeték nélküli /wi-fi/ internet elérési lehetőség áll Vendégeink rendelkezésére .Gyermekek részére a ház udvarán játszótér, sok sok játék ( még egy IGAZI rendőr csónak is) találhatóak, valamint ping- pong asztal is várja a könnyed sport kedvelőit.A ház és környéke kamerákkal megfigyelt terület. Gépkocsija számára az udvarunkon biztosítunk korlátozott számban kamerával megfigyelt és reflektorokkal megvilágított parkolóhelyet. Korlátozott számban ingyenesen biztosítunk kerékpárokat (13 felnőtt + 4 gyerek) vendégeink részére .Minden Kedves Vendégünk ingyenes, színes, tájékoztató fotókkal ellátott, balatonfüredi turistatérképet kap tőlünk. Városunk számtalan szórakozási lehetőséget kínál, többek között:Vízisí, lovaglás, sétahajókázás vitorlás illetve motoros hajókkal,Aquapark (csúszdapark) és élményfürdő, squash, Sport-szabadidő és kulturális központ, teniszpályák, a kitűnő strandjaink számtalan különböző szolgáltatásai, diszkók, éjszakai klubok, grillezési – szalonnasütési lehetőség a Koloska-völgyben, mellette pedig további túrázási lehetőség a Tamás-hegyi kilátóhoz. Egész évben várjuk Kedves Vendégeinket családias hangulatú szálláshelyünkön Balatonfüred üdülőközpontjában.

Aqua Ház info

Balatonfüred, Garay utca 2.
NTAK: MA19007847
Ingyenes parkolás
Ingyenes WIFI
Légkondícionálás
18 apartman, 36 férőhely
ajánlatkéres, online foglalás

idegenforgalmi adó 18 év felett: 530,-Ft.
Az elírás és árváltozás joga fenntartva.