Andris Szálláshely Balatonboglár

Andris Szálláshely Balatonboglár, 1 apartman 4 férőhely

Balatonboglár az M7-es autópályáról jól megközelíthető, külön lehajtóval rendelkezik. Az autópálya lehajtótól 3 percre található a nyaraló. DInamikusan fejlődő település, a városban uszoda, sportcsarnok és egyéb sportlétesítmények találhatók, melyeket üdülési idényben is a vendégek térítés ellenében használhatnak. A vízparton a nyári szezonban borudvar várja a vendégeket, ahol a helyi termelők díjnyertes borainak kóstolgatása mellett esténként élőzenével szórakoztatják az oda látogatókat. Fiatalok részére szórakozási lehetőséget biztosít szintén a parton található Club Bastille, mely a nyáron gyakori partykkal várja vendégeit. Emellett kikötőnkből indul meghatározott estéken a Disco hajó is, mely a Balaton legnagyobb katamaránja. A kikötőből hetente többször is indul sétahajó járat, valamint a túlpart nevezetességei, úgy mint Badacsony és Révfülöp is egyszerűen elérhető.
A kiadásra kínált lakás a város központjában van, mindössze 300 m-re a Balatontól és a Platán strandtól, kikötőtől. A vonattal érkező vendégek a vasútállomástól 3 perc alatt elérik a Silver társasházban található első emeleti lakást ami nagy erkéllyel is rendelkezik. Az erkély csendes utcára néz. A lakásban 2 hálószoba, 2-2 személyes és egy tágas nappali, valamint egy fürdőszoba és egy főzőkonyha van. Teljesen felújított, újszerű állapotú, jól felszerelt. A nappaliban szükség esetén plusz 1 fő részére kihúzható kanapé biztosít szálláslehetőséget. A tulajdonos az ingatlanban nem lakik, a házat a vendégek önállóan használhatják. Internet és televízió elérés biztosított.

Balatoni strand 200 m
Platán Strandfürdő 700 m
Paletta Bistrobar és Vinotéka 700 m
Kultkikötő 800 m

Andris Szálláshely info

Balatonboglár, Dózsa György utca 13.
NTAK: MA19020080
Ingyenes WIFI
Nyitvatartás: április 1. – november 30.
Ingyenes légkondícionálás
Ingyenes WiFi
1 apartman, 4 férőhely
ajánlatkéres, online foglalás

idegenforgalmi adó 18 év felett: 450,-Ft.
Az elírás és árváltozás joga fenntartva.