Családias hangulatú nyaraló Fonyódon 2-4+2 főre, centrum közelében. Nappali kihúzható ülőgarnitúrával (2 fő pótágy lehetősége), 2 db. hálószoba, jól felszerelt konyha, étkező, kádas fürdő WC. Parkolás zárt udvarban. Tulajdonos teljesen szeparáltan az udvarban tartózkodik. Központi strand: 500 méter, városközpont, üzletek, éttermek: 400 méter FONYÓDI PIAC: Hetente két alkalommal, szerdán és szombaton hatalmas területen árulják portékáikat a kereskedők. A déli part egyik legnagyobb vásárát tudhatja magáénak Fonyód. Ez a város szívében elhelyezkedő mintegy három hektáros terület, mint idegenforgalmi látványosság is lehetőséget nyújt az állandó lakosok, és a nálunk pihenni vágyó üdülő vendégeknek a napi cikkek, használt cikkek, és élelmiszerek beszerzésére. Nyugat-Európában is ismert, és közkedvelt turisztikai látványosság mely több évtizedes múltra tekint Korábban a lengyel kereskedők megjelenésével (akkoriban mint „lengyel piac”) tört be Azóta az évek múlásával, talán egyfajta színvonalváltás következtében átalakult egy, a hazai kereskedőkből összekovácsolódott vásárrá, piaccá, ahol népművészeti, iparművészeti termékek, használati, és dísztárgyak mellett nagy választékban kaphatók, beszerezhetők zöldségek, gyümölcsök, száraz virágok, méz, antikvár és használt könyv, festmény, egyéb régiségek, kisállatok.