Szeretettel várjuk kedves vendégeinket az Ambrus Apartmanba, Balatonalmádiba. Balatonalmádi egy kellemes, vendégszerető kisváros a Balaton északkeleti partján, remek természeti adottságokkal, nagyszerű nyári programlehetőségekkel. Könnyen megközelíthető település, az M7-es autópályától, Balatonakarattya irányából 20 percnyi, míg a 8-as főúttól Veszprém irányából 10 percnyi autóútra. Ambrus Apartmanra keresztelt házunk a városközpont szívében, mégis csendes helyen, egy nyugodt zsákutcában található. Ennek a zsákutcának is majdnem a végén, így a ház előtti forgalom elenyésző. Itt nyugodtan leparkolhatja a zárt udvarba az autóját. Amennyiben Almádiban maradnak egész pihenésük alatt, nem is lesz rá szükségük. Elhelyezkedéséből adódóan a város fontos célpontjai mind gyalogos közelségben vannak. A teljesség igénye nélkül: éttermek, fagyizó, élelmiszerbolt, kulturális központ, kávézók, pékség, bankautomata, posta mind 400 méteren belül találhatóak, a Wesselényi strand pedig kb. 500 méterre. Aki tömegközlekedéssel érkezik, annak sem kell sokat cipelni a bőröndjeit, hiszen a vasútállomás és a buszpályaudvar szintén 400 méteren belül van. Az Ambrus Apartman épülete két szintes, összesen 64 m2 lakóterülettel + 20 m2 terasszal, erkéllyel. A vendégek nyugalmát nem zavarja senki, a házat és a saját udvart kizárólagosan a vendégek használják. Elosztása az alábbiak szerint alakul:, földszint: amerikai konyhás nappali, fürdőszoba, lépcsőház, terasz, emelet: lépcsőház, két hálószoba, erkély Az emeleten lévő kisebb hálószobában található két egyszemélyes ágy (2 fő), a nagyobb hálószobában két egyszemélyes ágy összetolva (2 fő), a nappaliban pedig egy kihúzható kanapéágy (2 fő). A fontosabb felszerelések:, konyhai felszerelés: pultba épített elektromos főzőlap (sütő nincs), hűtő kis fagyasztórekesszel, mikró, kávé- és teafőző, pirító, vízforraló, evőeszközök, poharak (vizes, boros, korsó, feles), tányérok (mély és lapos), fazekak, serpenyők, a nagyobb hálószoba klimatizált, a nappaliban TV, hajszárító, törölközők (70140 cm), ágynemű felhúzva, kerti műanyag székek asztallal és napernyővel Jöjjön el hozzánk, szívesen látjuk.